Gondolkodom, tehát (jól) vagyok

Pozitív gondolatok hétköznapi dolgokról

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Az élet: vígjáték

0

Pár év után ismét ide vetődtem, és döbbenten olvastam magamba. Szóval ilyen voltam még néhány évvel ezelőtt. Pozitív, mindennapi gondokkal teli, de optimista és emberi. Ehhez képest nem sokat változtam, de elmondhatom, a mindennap pora, ami rámragadt, csak előnyömre vált. Nyugalom. Ezt lemostam magamról. Igen, mondhatom, hogy most jobb, mint volt, és boldogabb vagyok, mint valaha. Ő pedig egy dologra asszociál: ohh, hát új pasid van? Én pedig kiábrándítom. Szingli vagyok. Tágult pupillával mered rám, és azt gondolja, elment az eszem. Pedig nem. Csak nem érti, mi táplálja bennem a lángot. És mit lángot. Tábortüzet. Máglyarakást. Úgy gondoltam, ideje ezt kiveséznünk...

Ledobtam a láncokat, amik fogva tartottak. Elindultam az úton, ami az enyém. Hogy álmokat kergetek? Talán csak mint mindenki más. És hogy nagyokat álmodok? Ha továbbra is kicsire mennék, én is mindig ugyan olyan kicsi maradnék. Kell a világ. Élni akarok! Élni úgy, ahogy nekem jó. Nem, nem a világot akarom a saját perspektívámra formálni. Épp ellenkezőleg. Én fogadom el olyannak, amilyen. Alkalmazkodom, de tudom, hol a határ, és mikor van az a pont, amikor már feladtam önmagam. Ott kiszállok. És megkeresem ismét az utam. És most itt tartok. Boldogan lépkedek a célok felé, nyitott szívvel és lélekkel, még ha érzéketlennek is tűnök néha. Azért az tény, a segítő kéz a karom végén még sosem hagyott cserben. Hát így megy ez.

Sok ember úgy véli, a boldogság egy hosszan tartó út vége, mint az El Camino, ha eléred. Sok ember nem tudja, hogy az út maga a boldgoság. De még több ember van, aki ezt a mindennapok során fel sem tudja fogni, mit jelent. És ha végiggondolom... hát sokan csak mennek, minden nap, vakon, reménykedve, hogy majd ma megérkezik a várva várt csoda. Mások mástól várják. Úgy érzik, hogy egy párkapcsolat megléte lehet a boldogság forrása. Hm... Felejtsd ezeket el!

Ez az egész boldogság-sztori egy dologról szól: te vagy Bridget Jones, hiszen néha rohadt gáz vagy, hibázol, elesel, meg bénázol össze-vissza, de máskor meg képes vagy emberi formát ölteni, és úgy is viselkedni. Tökmindegy mit szerencsétlenkedsz le az életed során. Egy dolgot tanulj meg csak: légy képes mindenen nevetni!

Hogyan találtam meg Őt (a NŐT)...

0

…avagy szinglinek lenni a 21. században…

 

Sokan vagyunk egyedül. Mert most szakítottunk azzal, akivel képzeletünkben nemrég még hófehér ruhában lépdeltünk az oltár felé, vagy mert épp karriert építünk, és nem fér az időnkbe egy társ. De az is lehet, hogy épp csak azért, mert jobb így…fene tudja. A lényeg, és a kérdés az, vajon manapság, felgyorsult világunk harcmezején, hogyan állhat meg a lábán egyedül, szingliként, pártalanul egy nő, és miben nyilvánul meg, hogyan éljük meg a hétköznapokban, hogy NŐ-k vagyunk…?

 

Azon az álmos reggelen kezdődött az egész sztori. Ültem a laptop előtt, az asztalnál, összekuporodva, résnyire húzott szemekkel, hogy még véletlenül se jusson be több fény oda, ahova nem kell. A kávésbögrét ölelgettem, jobb híján, és tartalmát kortyoltam, komótosan, mélán, ahogy egy frissen ébredt szellem teheti, várva, hogy a fekete ital lassan, de biztosan rugdossa életre még alvó agysejtjeimet… Épp csak derengett a fény a szobában, bár odakint éledt a természet, galambok raktak fészket az erkélyemen, én meg csak irigykedve tekintgettem oda néha-néha, hogy halad az építkezés és családtervezés… Haladt. Csak én nem haladtam semmivel. Még mindig éledeztem hosszúra nyúlt éjszakám után, mikor fejemben nagy vártatva beindultak a fogaskerekek, és fény gyúlt az alagút végén… Ma, fél év egyedüllét, érzelmi sivárság után társat keresek…

Forró zuhany, fogmosás, szívem tele lelkesedéssel, de jesszus, már megint mennyit fogytam! Zuhanyzó eloszló párájának homályában tekintgettem habselyem testem részleteire, hogy ma is feltérképezzem, mi az, ami változott, mert igen, 34 évesen már mindennapos esemény. Mindig van valami! Bezzeg 10 éve…ajjj, régi szép idők, csak azzal foglalkoztunk, hogy kék az ég, zöld a fű és süssön a nap, meg milyen rucit húzzunk elő a szekrényből, változatlan, karcsú testünkre. De most…nagyot fordult a világ, mondhatom, tegnap egy újabb látható bordarészlet, ma meg két darabbal több szeplő a szemem alatt, bár szerencsére a ráncok még odébb vannak. Nyugtáztam, hogy komoly probléma nincs ma sem, igaz, ami igaz, a szingliélet elég sok stresszel jár, de fő érzékszerveim nagyszerűen működnek, látok, hallok, ízlelek, tapintok, bár érzéseim nem nagyon vannak, néha már úgy érzem, egy droid vagyok, de pozitív és realista nő lévén még bíztam abban, hogy rám talál a hercegem, akit a sors nekem szánt, és újra élednek szívemben elvetett magok csírázó virágai…

Frissen, üdén, illatfelhőben úszva, már ruhában, mosolyogva, lelkesen ültem ismét a gép elé, hogy beteljesítsem a mai napom nagy kihívását: társat keressek a neten. Már fél éve se kutyám, se macskám, az utóbbi szőrére amúgy is allergiás voltam, és őszintén megvallva, annyira nem is hiányzott senki, elvoltam barátokkal, munkával, tanulmányaimmal, és észre sem vettem, hogy szükségem lenne bárkire is, bár egy kutyának azért örültem volna. Örömömet leltem abban, hogy a franciaágyam teljes méretében az enyém, és szabadon, félelmek nélkül nyúlhatok ki rajta, üthetek, csaphatok, forgolódhatok jobbra-balra, fel-alá, oda-vissza, mindezt úgy, hogy senkit nem zavarok vele, és az éjszakai zabálásaimról sem mondtam volna le szívesen. Élveztem, hogy nem alkalmazkodok bogaras rögeszmékhez, nem dühít semmi, csak a saját saram, amit magammal igen jól megbeszélek, ha meg nem, hát vitázunk egy sort, és jön a dúlás-fúlás, de az ördög és angyal azért nagyjából jól kijönnek egymással, és amennyiben mégsem, hát szétcsapok köztük. Boldoggá tett, hogy nincsenek bennem félelmek, aggodalmak, rossz érzések, felelősség, könnyebb volt, egyszerűbb, megnyugtatóbb. De ideje volt már kizökkenni ebből a monoton világból, végre nem azon agyalni, vajon miért nem olvad el a vaj a pirítósomon, vagy azon, hogy melyik ruha az, ami kövérebbé varázsol. Emberek vagyunk. Társas lények. Kell mellénk valaki. Akivel megosztjuk, ami jó, ami rossz, ami boldoggá tesz, ami fáj, ami szép, ami kellemetlen, ha süt a nap, ha beborul, ha mosolygunk vagy épp sírunk, aki egy szóval színessé teszi a napunkat, aki elfogad olyannak, amilyenek vagyunk. És belefogtam…

Begépeltem a keresőbe a varázsszót: TÁRSKERESŐ. És mindjárt meg is volt az eredmény. Bárcsak minden ilyen gyorsan és egyszerűen menne, ugye? Legnagyobb, legjobb, legtöbb taggal, legmenőbb, legcukibb, legtutibb… na, melyiket válasszam? Bőség zavara egy pillanatra letaglózott, de erős nő lévén, összeszedve minden bátorságomat, rögtön rá is kattintottam az első találatra. Hát kezdjünk bele! Gyors regisztráció, fontosabb adatok, mottó 100 karakterben, leírás magamról 500-ban, haj-, szemszín, magasság, súly, elképzelt paraméterek… és egy fotó, rólam, valami frisset kéne, de van is, semmi vész! Egyszerű ez! És most, hogy megvan minden… várhatom a csodát, jelentkezők hadát, bár szépségem sosem volt, azért még megfoghat valakit frappáns bemutatkozásom, mosolyom, eszes lényem, természetem, stílusom, egyéniségem… Ha ismered magad, tudnod kell, mire van szükséged, mi tesz boldoggá, így azt is tudod, kit keresel. Értelmes tekintetet szeretnék látni, frappáns bemutatkozást, tapasztalni érdeklődést, lelkesedést, intenzív kommunikációra vágyom… Fel szeretnék nézni rá, na, nem csak a magassága miatt, de tudása, érzelmessége, ennek kinyilatkoztatása végett is. Szeretném csodálni, meglátni benne a férfit, elmélázni arca vonalain…

És hopp, máris fény gyúlt a boríték ikonon, itt az első levél, ez annyira izgalmas! Vérem pezsegni kezd, arcom forróság önti el, kicsit még meg is remeg kezem, mikor az egeret oda irányítom, ahol a jelenség létrejött… Lássuk, mit rejt e titokzatos panel! „szia megismerhetnélek szivesen”

Wow! Ez aztán…! Épp csak meg nem állt bennem az ütő, és leállt minden életfunkcióm. Bámultam a monitort, bambán, üveges tekintettel, lassult a vérkeringésem, szemem újra és újra a mondatot pásztázta. Néhány keresetlen szó, mondat és gondolatmenet suhant át agyamon, oly’ váratlanul, engem is meglepve, de csitított az angyal, kitartás…rebegte vállamon könnyesre röhögött szemmel. Nem, nem én lennék, ha feladnám olyan könnyen, hisz ez még nagyon az eleje volt, egyetlen rossz tapasztalat nem szegheti senki kedvét, úgyhogy folytassuk tovább. Talán szétnéznék kicsit, hogy kedvemre válogassak jobbnál jobb vizuális élmények között. Be is írtam a keresett paramétereket…

 

Izmos testek, macsó tekintet, pálmafák és menő kocsik, napszemüveg, „carpe diem”, „élni és élni hagyni” mottók, néhány adat, kor és magasság…tekintetem végigmérik a szobát, túl naiv vagyok? – hangosan gondolkodom… Tökéletes a világ, csak én vagyok tökéletlen benne a magam 34 évével, konzervatív felfogásával, kidomborodó csontokkal és bőrhibákkal, néhány tincs töredezett hajvéggel, múlt századi életfelfogással. Nem, nem lehet, nem lehet, hogy barlangban, elszigetelten élek, hiszen az utcára lépve, mosolyom, pozitív kisugárzásom, jókedvem, optimista életfelfogásom nem ezt bizonyították az emberi kapcsolataim terén! Mennem kell tovább, biztosan itt vannak a szerény, tökéletlen fiúk is valahol, csak épp bujkálnak, hogy ebből is meglássam, nem minden olyan egyszerű, de tegyünk érte, tartsunk ki, és hajrá!

 

Optimizmusom és kitartásom, na meg remek logikám tette lehetővé, hogy átfusson gondolati szinten az a megállapítás a fejemen, hogy minél több ilyen oldalra regisztrálok, annál nagyobb az esély. Ismét a keresőoldalra kalauzoltam a kurzort, hogy a már egyszer beírt varázsszót újra begépelhessem. A sok-sok alternatíva közül kiválasztottam néhányat, és angyali szorgalommal töltögettem ki megannyi regisztrációs űrlapot, hogy megadjam az esélyét annak a szívmelengető, reményt keltő lehetőségnek, miszerint átélhetem újra hamarosan a lelkesedés, izgalom, szerelem mámorító, agyat, testet bizsergető érzését. Csak úgy özönlöttek a tetszik szavazatok, lájkoltak, lávoltak, imádtak, lelkesedtek értem! Mennyei érzés öntött el, hát mégis működik! Egyik oldalon életem férfija írt levelet, bár csak pár sort, de engem akar! Óóóóó, köszönöm, hogy rám tekintettél, csodás univerzum, ki az utamat egyengeted! Hát kell ennél nagyobb csoda egy napra? Dehogy! Ez az izgalom kihat a környezetemre, mindenre, mi velem kapcsolatban áll, pillangók cikáznak lényem körül, rózsaszín szirmok nyílnak körbe-körbe, és vakító szivárvány bontakozik ki testem felett, átívelőn, és ha látszódna az aurám, pont ilyen szín kavalkád bizseregne most az engem csodálva tekintgető szemek előtt!

 

Hát jöjjön a válasz, kedves ismeretlen, neked, ki oly’ jóképű férfivá értél, ki eddigi élete során oly’ sokat tanult és tapasztalt, hogy szívet melengetően kedves, tisztelettudó, értelmes férfivá cseperedtél… Izgulok, de már alakulóban a válaszom a kedvesnek, ha lassan is, de kibontakozik fejemben levelem tárgya, tartalma, izzadt tenyerekkel nyúlok az egér után, hogy a válasz gombra nyomjak. De mi a csuda, a megnyíló szövegszerkesztő helyett nagy hirdetés panel, benne vastagon szedett számok, és felirat, fizess elő, kiscsillagom, hogy kapcsolatba kerülj a kiszemelt áldozattal…! Nagy levegő, benntart, mint sav, ha marja az anyagot bugyogott bennem valami túláradó, de még elfojtott, ám kikívánkozó, hatalmas erő…! Muszáj voltam megnyitni eddig elzárt testnyílásomat, megelőzvén valami óriási detonációt, és bár hangos megnyilvánulás nem hagyta el levegőt kipréselő ajkaimat, azért két csendes szót elrebegvén felálltam a laptop elől…

-          Talán megkeres más oldalon - futott át agyamon…

 

Kis házimunkával csitítottam lázadó lelkem, megnyugvást keresvén a mosogatás és vasalás rejtelmeiben, majd gép elé ülve ismét, néhány befejezett munkát néztem át, mikor nyugtáztam a tényt, minden rendben, elküldtem a pályázati anyagokat. A momentum, miszerint lerendeztem a dolgot, békét teremtett szervezetem minden sejtjében, és már igencsak besötétedett, mikor megnyitottam a társkereső oldalakat, sorban, mi is történt az idő alatt, hogy nem jártam arrafelé… Üzenetek, szavazatok tömkelege áradt a monitor közvetítésével a szemem elé, és izgalmakkal telve nyitogattam a borítékokat. Huszonéves srácok zömmel, örömmel tölt el, hogy még nekik is megbizsergetem a fantáziájukat, de hiába, az adatlapomon ott van, feketén-fehéren, hogy nem ezt a korosztályt keresem, és főleg nem kérész életű kapcsolatokra. Néhány szexuális ajánlatot még elolvastam, majd mikor telítődtem mindenféle olyan dologgal, amit nem kértem, de kaptam, elvonultam a nappali egyik szegletébe, és befúrtam magam a kedvenc fotelom ölelésébe. Sejtelmes fény járta át a szobát, beburkoltam magam egy meleg takaróba, és lábamat felhúzva, összekuporodva, forró kakaót szürcsöltem...

 

Fejemet hátrahajtva, szememet behunyva elmosolyodtam. Egy pillanat volt, hogy átgondoltam a napom. Bár nem talált meg ma sem, én megtettem, ami tőlem telik. Most már ott vagyok, megadtam az esélyt, hogy megtaláljon, és elraboljon. Bár nem hozott ki belőlem senki érzelmeket, izgalmat, és a lelkesedés, az intenzív kommunikáció is elmaradt, mosolyogva nyugtáztam, kitartás és türelemjáték kérdése az egész…

Akkor, ott, azon a hűvös tavaszi estén, a kedvenc fotelomban összekuporodva, halvány lámpa fényénél megláttam önmagam, a mosolyt, az érzékeny, gondoskodó tekintetet, egy sugárzó arcot, íveket, csillogó szemeket, optimizmust, erőt, megannyi érzelmet, egy arcon, magamon. Akkor láttam meg, hogy bár egyedül, de mennyire NŐ vagyok. ;)

 

 

Eső

0
Szakadt az eső. Úgy, ahogy csak eshet.
Munkából sétáltam hazafelé a szakadó esőben. Sétáltam. És gondolkoztam...

Csak az erősen lezúduló eső hangja verte fel a csendet az utcán. Csak a hangos kopogás hangjai hallatszottak a csendben. Az ernyőmről lecsorgó víz képzett köröttem erős menedéket.

Szakadt az eső, ahogy csak eshet, de hátam mögött mintha felkapcsolták volna a villanyt, kibújt a nap a felhők közül. Sejtelmes, érdekes fényjáték volt az esőben, az ernyő menedéke alatt.

Gyerekkorunkban, mikor sütött és esett, Paprika Jancsi mosogatott még, és imádtunk beleugrani a legnagyobb tócsába. Nem zavart, ha eleredt az eső, gyerekként nem jelentett problémát bőrig ázni. Sőt, talán élveztük is azt.

Manapság, felnőttként szentségelünk. Mikor áll már el... Már megint bokáig járunk a vízben... Ismét felszívta a nadrág az összes vizet. Áááááh, csurom vizes lettem...! De miért is utáltuk meg ennyire az esőt...? Talán mert sokat hallottuk annak idején szüleinktől, hogy ne menj a tócsába! Nem szabad ugrálnod és belemenned a legnagyobb vízbe! Ne menj ki, ha esik, mert megázol!

Sétáltál már mezítláb a nyári melegben esőben az utcán? Táncoltál már a legnagyobb pocsolyából a legnagyobb pocsolyába át..?

Levetkőzted már az életed során összeszedett tapasztalatokat egy olyan dolog miatt, ami jó is lehet, ha úgy tekintesz rá...?

Ahogy ma munka után sétáltam hazafelé a szakadó esőben, napsütésben az ernyőm oltalma alatt, és élveztem a kopogás zúgását, a hideg víz néhány kósza cseppjét a bőrömön, elmosolyodtam...

"Az eső elmos minden rosszat...majd felragyog a szivárvány."

Mese

0

- Jó napot! - mondta a róka.

- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.

- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.

- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy...

- Én vagyok a róka - mondta a róka.

- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...

- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.

- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?

- Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?

- Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?

- Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?

- Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?

- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.

- Kapcsolatokat teremteni?

- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...

- Kezdem érteni - mondta a kis herceg. - Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...

- Lehet - mondta a róka. - Annyi minden megesik a Földön...

- Ó, ez nem a Földön volt - mondta a kis herceg.

A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.

- Egy másik bolygón?

- Igen.

- Vannak azon a bolygón vadászok?

- Nincsenek.

- Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?

- Nincsenek.

- Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...

A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.

- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.

- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!

- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.

- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.

- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...

Másnap visszajött a kis herceg.

- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.

- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.

- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.

Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:

- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.

- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.

- Igaz, igaz - mondta a róka.

- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.

- Igaz, igaz - mondta a róka.

- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.

- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.

A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.

- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.

A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:

- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

Azzal visszament a rókához.

- Isten veled - mondta.

- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.

- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.

- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...

- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Karácsony

0

Minden kedves Gondolkodónak nagyon boldog karácsonyt kívánok, szeretettel!

Pajzsok

0

Néha olyan vastag pajzsokat kényszerül felvenni és magára aggatni az ember, hogy olyannyira elveszik a súlyok, és vastag falak mögött, hogy csak nehezen találja meg önmagát. De talán az egyre terhesebb súly és nehézség rávilágít arra, hogy valamin változtatni kell. Mert bárhogy is van, a mindennapi félelmek tömege, védekező mechanizmusok tömkelege a külvilág irányába csak menekülés. Az életünk pedig arról kell szóljon, hogy megtaláljuk azt a világot, elsősorban önmagunkban, amiben boldogan élhetünk. És ez vastag páncélok alatt nagyon nehéz...

Sajnálom!

3
A "ne haragudj!" nem csak egy kifejezés, ami két szóból áll.

Azt jelenti:
"Megértettem mivel bántottalak meg, és soha többé nem akarom elkövetni ezt a hibát. Tanultam belőle. Soha többé nem akarom azt látni, hogy fáj neked, miattam. Mert szeretlek."

Kár, hogy kevesen tudjuk ezt.

Vattacukor

0
Csodás nap ez a mai, mindenkit megszállt az ihlet romantikából. Mert vattacukor városban azt gondolták a férfiak, hogy a nők most repültek le ici-pici, recegő, rózsaszín szárnyacskáikkal a rózsaszín felhő puha habjaiból, és rögtön a szép szavakat kimondó cukorborsó fiúcskák lábai elé omlottak. Eszemben sincs összetörni a fehér lovag szívét, sőt, korábbi tapasztalataimat sem viszem bele ebbe a gyönyörű, rózsaszín selyemmel átszőtt történetbe. Döntse el ki-ki önmaga, hogy mit lépne a ma kapott vattacukor üzeneteimre. Én inkább megyek, és megeszek fél disznót, és amúgy is...nem szeretem a vattacukrot. :)

"Amikor a fotódat nézem, a szívem azt súgallja, hogy Ő kell neked és ne engedd el! Úgy érzem, hogy egyedül csak veled lehetnék boldog!"

"A legvonzóbb nők egyike vagy,akit valaha láttam....."

"megolvasztod a szivemet a szépségedel ami jég ből volt"

"
a szépséged még a csillagokat is mehoditya"

A NŐ

0
Egy igazi nő szépsége nem a szoknyájának rövidségében, dekoltázsának mélységében rejlik.
Egy nőt lelkének szépsége, mindezt egy mosolyban közvetítve, a kisugárzása teszi igazi nővé.

Otthon

0
A sötétítő apró résén át beszűrődő nap sugarába fújom a füstöt. Eltűnődöm, ahogy táncot jár a fényben a gomolygó szürke lég. Boldog vagyok.
Elégedett vagyok, újra önmagam, és boldog. Nyugalom árad szét testem minden négyzetcentiméterén. Örülök, hogy az vagyok, aki lettem, az vagyok, akit az évek során faragtam a néha keménynek érződő fában, s bár sok szerszámot beletörtem az alkotásba, a végeredmény boldoggá tesz.
Boldog vagyok. Újra rátaláltam arra az útra, ahol otthon van a szívem. Az útra, ahol végigsimíthatom a reggeli fényben a sárguló búzakalászt, megcsodálhatom a megcsillanó reggel könnyeit a zöld füvön, és a kék eget nézve széttárt karokkal kinyithatom a lelkem, és üvölthetem a fénybe, a messzeségbe, bele a végtelenségig törő kékbe, hogy szabad vagyok!